Nine Shrines: Retribution Therapy

írta Wardrum | 2019.05.01.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Mascot Label Group

Weblap: www.nineshrines.com

Stílus: rock/metalcore

Származás: USA

 

Zenészek

Chris Parketny – ének
Andrew Baylis – gitár
Devon Voisine – basszusgitár
Evan McKeever – gitár
Andrew Wetzel – dob

Dalcímek

01. Nimrod
02. Retribution Therapy
03. Chain Reaction
04. Ringworm
05. Happy Happy
06. Dead
07. Hymn
08. Conjure
09. Pretty Little Psycho
10. Ghost
11. Sick Like Me
12. Counterfeit

Értékelés

A 2014-ben alakult zenekar első egész estés lemezét kaptuk meg nemrég a postaládánkba, és természetesen, mint minden frissen alakult, fiatal zenekar lemezét, ezt is nagy érdeklődéssel kapcsoltam be, bár a borító alapján máris voltak fenntartásaim. Mint kiderült, nem ok nélkül, ugyanis az Attack Attack! Downplay és Strangers to Wolves tagokból verbuválódott zenekar lemeze pontosan olyan hangulatú, mint a borítója. Dühtől és lázadástól fűtött, felzselézett hajú, szájpiercinges, tipikus amerikai rádióbarát rockzene, megfelelő mennyiségű metallal elegyítve.

Így ismerkedésünk első fázisa már elég rosszul kezdődött, mivel én hosszútávon nehezen bírom ezt a fajta zenét, arról nem is beszélve, hogy egyébként is egy olyan műfajról van szó, ami jobbára már telített és nagyon nehéz újat mondani benne. Se rajongója, se különösebb ismerője nem vagyok például a Five Finger Death Punch zenéjének, de amint elkezdődött a ’Retribution Therapy’ már rögtön ők ugrottak be. De igyekeztem nyitottan hozzáállni a dologhoz, végül egészen meg is enyhültem a Nine Shrines irányába, azt ugyanis meg kell hagyni neki, hogy még ha a stílusba nem is hoztak semmi újat, a jól megírt, ragadós dallamok kiválóan elviszik a hátukon a lemezt. Persze attól ez még továbbra is az a tipikus „csordavokálos”, „pedal to the metal”/”show me what you got”/”hands in the air”/”can you hear me” modern rockzene marad, de többszöri hallgatás után arra jutottam, hogy van egy-két dal, amit talán felteszek szívesen akkor is, amikor nem kell kritikát írnom róla. És a fenti négy idézet közül három konkrétan a lemezen is elhangzik.

Persze ettől nem lettem rajongó, ki kell mondani, hogy a ’Retribution Therapy’ leginkább háttérzenének lesz jó motivációs sportvideókhoz, arra viszont nem csak jó: kiváló. A hangzás természetesen a végletekig polírozott és profi, a gitárok másznak az arcba, Chris Parketny egészen széles hangterjedelemben tudja csillogtatni a hangját, amikor a zene azt kívánja, akkor elereszt egy-egy üvöltést is, de azt is éppen csak annyira, hogy az amerikai rádiók még bevegyék a zenéjüket. Ha savanyúnak érződik a hangvételem, az leginkább azért van, mert egy új zenekartól szerintem elvárható, hogy legalább egy picit csavarintson az általa választott stíluson és ne a biztonsági játékra menjen. Felmagasztalhatom a produkció profizmusát, elmondhatom, hogy milyen vastagon és izmosan szól minden, hogy mennyire ragad a Happy Happy, a Dead vagy a Pretty Little Psycho refrénje, de a végső summázat úgyis az lesz, hogy a lemez csak addig ad katarzist, amíg hallgatod, amint letetted, mintha nem történt volna semmi.

Egyszerűen alá van rendelve minden a könnyen fogyaszthatóságnak, a dalok rádiós sztenderdek szerint lettek 3:30 átlagidőre vágva, a refrének azonnal jönnek, a szövegek 13-25 éves korig azonosulhatóak, túl kiszámítható minden. A legüdítőbb kivétel a Sick Like Me, aminek az alapötletét sikerült nagyon elkapni, igazi húzós ritmika, fantasztikus refrén. Minden egybevetve nem mondhatom, hogy rossz a lemez, ugyanis még egyszer: a dalok igen fülbemászóak. De ez a pozitívum önmagában nem tesz maradandóvá egy anyagot.

Pontszám: 5.5