Lucio Fulci's Beyond

írta garael | 2005.11.18.

Ha lézezik kultikus horrorfilm rendező, akkor Lucio Fulci az. No ,senki ne gondoljon olyan intelligens, agyafurt, a lélek mélységeire ható horrorra, amit a mester, Hitckock szokott rendezni, sem olyanfajta tinirémségekte, mint Wes Craven szörnyűségei. Fulci a splatterek világában mozgott leginkább, és olyan zombi filmek fűződnek a nevéhez, melyek szí­nvonalukban az azóta elhí­resült George Romero alkotásaival vetekszenek, ki a társadalomkritika szintjére hozta a zombifilmeket, megteremtve az azóta is alapul szolgáló original zombifilmet, a dawn of the death-et (illetve annak folytatásait).

Biztos vagyok benne, hogy Fulci nem volt hétköznapi értelemben vett normális ember: filmre ültetett ví­ziói sokszor egy lélekbeteg embert mutatnak, ki egyrészt nőgyűlölő, másrészt betegesen vonzódik-taszí­tódik a halálhoz/tól. Ennek a filmjének is központi témája a sí­ron túli élet, a másvilággal való játszadózás kockázata, a Beyond-i világ szörnyűsége.

Röviden a sztori: amerikai parasztok (nem Bush-ra gondolok, hanem farmerekre) szelik át egy Luisaniai mocsár vizét a húszas években, hogy a szárazföldön lévő öreg motelben megszálló, misztikus, furcsa világot festő művészt szép módszeresen az alagsorban hatalmas szögekkel falra feszí­tsék, majd alaposan leöntözve oltott mésszel, szépen a másvilágra küldjék. Fasza kezdés, itt aztán nincsen rejtelmes félhomályba eltűnő részlet, minden premier plánban megy.

Váltás az időben a mára. A motel új tulajdonosa, egy amerikai nő baljós előjelekkel szembesül: először a házat tatarozó munkás pottyan le szépen az állványokról, majd az alagsorba küldött ví­zvezetékszerelő veszti el éleslátását (szó szerint). A nőnek furcsa ví­ziói is támadnak, ám természetesen nem marad egyedül a bajban, a környéken lévő kórház orvosa felkarolja, és együtt próbálnak végére járni a dolgoknak. A doki persze nem hiszi el a baljóslatú jeleket, sem egy furcsa vak lány meséjét a motelról, ami a lány szerint a pokol hét kapujának egyikére épült. Időközben előkerül egy misztikus könyv is, melyet elolvasva megnyí­lik a pokol ezen kapuja, és a bennük lévő lelkek ismét magukra öltik rothadó testüket. (ezek a fránya könyvek mindig csak bajt okoznak. S mi ebben a logikus? Semmi, és éppen ez a nagyszerű!- legalábbis ebben a műfajban. ).A doki és a nő a kórházba menekülnek, ahol a proszektúráról a reggeli kürtszóra szép rendben előmasí­roznak a zombik. Itt aztán gyönyörű képek következnek, egy Magnum segí­tségével (nem a jégkrémre gondolok) a doki szép rendben elkezdi béta állapotba küldeni a rakoncátlankodó holtakat, mely során elbambulhat az ember komplett fejlövések garmadáján. A reumás csigák sebességével csoszogó zombik persze annyira irracionálisak, hogy képtelenség őket igazán komolyan venni, legalábbis nekem nem sikerült. A maszkmester természetesen jól dolgozott, a holtak igazán élethűre (hehe) sikeredtek, és az operatőr is profin gondoskodott a hideg fények általi borzongatásról. Nos, tehát egy jó Fulci filmhez hí­ven itt sincs hepiend, a film eleji festő képe pedig főszerephez jut.

Nos, az egész film egyfajta Salvador Dali féle szürrealisztikus hangulatban és képi világgal megy végig, amire még rájön az egyébként olasz horrorokra nem jellemző viszonylagos jó szí­nészi játék, valamint a nyolcvanas évekre jellemző igényes szinti zene. A véres jelentek durvasága a kornak megfelelő, ám mégsem ez teszi a filmet unikummá, hanem a ví­ziószerű rendezési koncepció, és a már emlí­tett álomszerű irracionalitás. Ajánlom tehát a filmet minden horrorszeretőnek, illetve azoknak, akik szeretik a misztikumot és a borzongást. Jó éjszakát! Garael