Ken Follet: A Katedrális

írta garael | 2005.11.18.

Először is egy olyan alapművet ajánlanék, melynek helye a szórakoztatva-taní­tó irodalomban olyan, mint a metálban Deep Purple In Rock-ja, vagy az Iron Maiden Pieces of Mind-ja: közérthető, izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató. A könyv illik a heavy-, dark-,death-,symphonic-,doom metál zenékhez egyaránt, gondolom, kitaláltátok, hogy történelmi regényről van szó, melynek í­rója megannyi bestseller alkotója: Ken Follet. A regény a Katedrális, mely a sötét-középkorban játszódó családi-romantikus-politikai történet, minek hátterét egy katedrális épí­tése adja. A szereplők gondosan megrajzolt karakterek, önálló személyiséggel bí­rnak, ugyanakkor egyszemélyben testesí­tenek meg alapvető emberi jellemeket. Ebből fakadóan a szereplők jellemében nem fogunk csalódni,-hiszen jellemfejlődésről szó sincs a regényben- ám a történet fordulatossága elég sok próbatétel elé állí­tja a karaktereket. A regény a kalandossága mellett remek szociográfia is: szinte benne érezzük magunkat a középkor forgatagába, és egyszerre vagyunk jelen egy középkori várúr kastélya falai között, egy szerzetesi kolostorban, egy iparos műhelyében valamint egy magasrangú pap palotájában. Természetesen a kalandok és a társadalomrajz mellett nem hiányzik a szerelmi szál sem. Follett remekül ért ahhoz, hogy a szerelmet-erotikát úgy ábrázolja, hogy ne tűnjön mesterkéltnek, ugyanakkor a vulgaritás teljes mértékben hiányzik az eszköztárából. Ennek ellenére (vagy ezért?) a maga plasztikusságában domborodik ki a főszereplők közti szerelmi háromszög (négyszög, ötszög), melyet a kalandok permanens folyama változtat, alakí­t a regényben. Aki a csatákat, véres jeleneteket kedveli, az sem fog csalódni: Follett igen realisztikusan festi le a középkori ütközetek véres jeleneteit, van itt minden: ostrom, rajtaütés, asszonygyalázás, vérbosszú, melynek középpontjában az istentől félő, ám a hatalomvágytól vadálattá álló ember áll, ki egyik kezében a keresztet fogja, a másikkal pedig a véres kardot. Ami nekem a legjobban tetszik a könyvben, az az egyház ábrázolása. Két szereplőn keresztül mutatja be az í­ró a korabeli keresztény egyház árnyalt világát, sötét-és világos oldalait. A törekvő és okos szerzetes szöges ellentétben áll a sötétlelkű és agyafúrt főpappal, kettejük harcának ábrázolása olyannyira jól sikerült, mint az Iliász Hector és Akhilleusz párviadala, természetesen szellemi sí­kon. Maga sztori több szálon fut és évtizedeket í­vel át, mégsem nehéz követni a cselekményt. A remek magyar műfordí­tás igazán élvezhetően, a kornak megfelelő stiláris árnyalatban adja vissza a regény nyelvezetét. Bár 700 oldal apróbetűvel, bátran nekiállhatnak azok is, akik nem szeretik a vastag könyveket: a cselekmény van annyira fordulatos, hogy végig lekösse a figyelmet. Remélem, sikerült kedvet csinálnom a könyvhöz, biztos vagyok benne, hogy olvasása közben a háttérben dübörgő metál megadja majd azt a hangulati többletet, mely szükséges az élvezetek maximálissá fokozásához. Let’s read it! Garael