Tony Harnell – Az ex-TNT énekes is sztorizni indul

írta CsiGabiGa | 2019.06.14.

A Manowar alapító basszusgitárosa, Joey DeMaio és az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson után a TNT korábbi énekese, Tony Harnell is történeteivel szórakoztatni indul a közönséget. A '10,000 Miles To Go' című intim, sztorizgatós turné szeptemberben indul.

A turnén egy utazásra invitálja a közönséget, mely követi Tony életének fontos pontjait, Dél-Kalifornia partjaitól indulva, New York City utcáin és az Atlanti óceánon át egyenesen a felkelő nap országáig. Úgy írta le, hogy „a karrierjén átívelő retrospektív önéletrajzi történetmesélés lesz a rock and roll életformáról a TNT dalain és az ő több mint 35 éves pályafutásának 30 albumán keresztül.”

Tony azt mondta: „A gépem a norvég talajt első alkalommal egy szép nyári napon, 1984 májusában érintette. Egy 21 éves, csillogó szemű amerikai gyerek voltam, heavy metal álmaim magasabbak voltak, mint bármely manhattani felhőkarcoló. Kisétáltam Værnes repülőterének termináljáról, félelem nélkül, készen a nagy kalandra, hogy csatlakozzam a bandához. Kicsit több mint 300 norvég koronával a zsebemben beszálltam egy autóba három fiatal viking mellé, akikkel aztán együtt utaztunk 35 éven át. Honnan is tudhattam volna, hogy azon a végzetes napon mi teljesen megváltoztatjuk a norvég rockzene arculatát és inspirálója leszünk több ezer fiatal zenésznek nemcsak e kis országban, de szerte a világon, és mi leszünk az első norvég hard rock együttes, akik felkerülnek az amerikai Billboard slágerlistára és világszerte milliónyi lemezt fogunk eladni? De ez történt. Szó szerint egy álom vált valóra.”

A '10,000 Miles To Go' turné szeptember 14-én indul a norvégiai Kopervikben, további dátumok várhatók szeptembertől egészen 2020 tavaszáig.