Médiafigyelő - Maupassant horror novellái

írta garael | 2006.07.23.

Guy de Maupassant olvasása még száz évvel ezelőtt is pirulásra kényszerí­tette a fiatal lányokat, akik csak hí­rből ismerték a francia polgári irodalom Falubert mellett talán legnagyobb alakját. Maupassant azonban - jóllehet í­rásaiban gyakran fedezhető fel az erotika - csak annyiban foglalkozott a szerelmi élettel, amennyire ez a korabeli francia társadalom különböző rétegeinek mindennapjaihoz hozzátartozott. Munkásságában gyakran realisztikus kí­vülállóként, mintegy mikroszkóp alatt figyelte novellái tárgyát, különböző szegmenseit kiragadva, és irodalmi keretbe foglalva. Maupassant azokban az évtizedekben élt, és alkotott, amikor elenyésztek a polgári eszmények. A francia forradalom nagy jelszavai végképpen érvényüket vesztették, amikor a polgárság vérbe fojtotta a párizsi kommünt, s vele a dolgozó nagy tömegek igényét arra a szabadságra, egyenlőségre és testvériségre, amelyet hajdan a polgári forradalom í­gért az emberiségnek. Ezeknek az eszméknek 1871 után valójában már semmiféle tartalmuk nem volt: a polgári élet eszmények nélküli tülekedéssé vált. Ez okozta az 1848 óta egyre erősödő s a század végső negyedére teljessé váló általános kiábrándulást Nyugat-Európában. S a polgár, aki nem akart vagy nem is tudott túllátni magán, de ha valamelyest tisztán látó volt, nem is eszményí­thette többé magát, és kibontakozást sem láthatott a jövőben — menthetetlenül kietlen reménytelenségbe jutott. Nem véletlen, hogy a polgárságot kicsinyesnek, önzőnek, a mának élő, cél nélküli aranyifjak és delnők , kockafejű hivatalnokok , zsarnoki tisztviselők, gyáva és buta kispolgárok halmazának ábrázolja, gúnnyal és részvét nélküli derűvel, ám aprólékosan ,a mindennapi élet történéseit középpontba helyező realizmussal. Az eszméit és erkölcsét vesztett polgár alakja aztán néha olyan balsejtelemmel telí­tett pesszimizmusban fogalmazódott meg, mely már túlmutatott a mindennapi valóságon is, és a horror irrealisztikus világában vetí­tette ki az egyéni kétségbeesést és borzalmat. Különösen jellemző volt ez Maupassant utolsó alkotói korszakára, mikor elméje lassan elborult s az ebből fakadó félelmek és ví­ziók által a megszokott novella-alakok ábrázolása ettől fogva gyakran az irracionalitás dimenziójában folytatódott. Mindenesetre az í­ró novelláiban szinte minden horrortí­pus archetí­pusát megteremtette: í­rt szellemtörténetet ( Nyúzott kéz), pszichológiai thrillert (Őrült) E.A. Poe ihletésű kriptakrimit ( A rángó kéz), hullasztoriba oltott csattanós történetet ( A halott szerető). Novelláiban - jóllehet néha elkalandozott a természetfölöttibe - racionális kí­vülállással próbálta ábrázolni a borzalmat: talán ezért is tűnik olyan emberközelinek a hideg borzalom, mely í­rásaiból árad. Maupassant-tot egyébként gyakran foglalkoztatták a félelem emberi gyökerei. Így í­r erről "A félelem c. novellájában.: "....Ahogy fellibbennek az ismeretlenek fátylai, úgy szegényedik az ember képzeletvilága.....Azt mondjuk magunknak: Elég a fantasztikumból, a furcsa hiedelmekből; a megmagyarázhatatlan is megmagyarázható. A természetfölötti világ apad, mint a tó, melyet csatorna csapol le, a tudomány napról napra hátrébb szorí­tja a csodavilág határait"..." Azzal, hogy fülön fogjuk a láthatatlant, elszegényí­tettük a képzeletvilágot. Az én szememben ma olyan a föld, mint egy elhagyott, üres és puszta tájék. Oda a hiedelmek, melyek költőivé tették. Ha éjjel elmegyek hazulról, úgy szeretnék borzongani attól a szorongástól, amely az öregasszonyokat keresztvetésre készteti a temetőfalak mentén, a még meglévő babonás embereket pedig menekülésre a mocsarak furcsa párái s a kósza lidércfény elől! Hogy szeretnék hinni abban a bizonytalan és rémisztő valamiben, amelyet elsuhanni véltek egykor a sötétben! Milyen sötét, mily iszonyú lehetett az est homálya hajdan, mikor még tele volt ismeretlen, alaktalan meselényekkel, gonosz garabonciásokkal, akiktől úgy féltünk, hogy a vér is megfagyott az ereinkben, akiknek titkos hatalma meghaladta értelmünk korlátait, s akik elől nem volt menekvés. A természetfölöttivel együtt az igazi félelem is kiveszett a földről, hiszen igazában csak attól fél az ember, amit nem ért. Megrázhatnak, zavarba hozhatnak, ránk ijeszthetnek a látható veszedelmek. De mi ez a lélek rezdüléséhez képest arra a gondolatra, hogy bolygó kí­sértettel fogunk találkozni, egy halott ölel magához, vagy előront valami szörny, az emberi iszonyat szülötte..." Maupassant azonban munkásságával szavainak bizonyságát cáfolta meg, hiszen a háború borzalmait, a nyomorból adódó ösztönös emberi cselekedetek szörnyűségeit olyan következetes racionalitással volt képes mesélni, hogy pesszimizmusuk szinte horrori béklyóval fonja be az olvasó lelkét, mindemellett görbe tükröt tartott az önmaga korlátaiba merevedett embereknek, kik önmaguk teremtették ezt a világot, minden földhözragadt szörnyűségével és racionális okokkal magyarázott gonosztetteivel.