"Nem vagyok egy nagy progresszí­v rock rajongó": Interjú Mariusz Dudával, a Riverside énekes-basszusgitárosával

írta Tomka | 2010.05.14.

Vészesen közeledik minden igényes progresszí­v zene rajongó idei piros betűs ünnepnapja, azaz a Riverside első magyarországi koncertjének dátuma. Ennek apropójából faggattuk ki a bőbeszédű és kedélyes frontembert, Mariusz Dudát, aki beszélt múltról, a turnéról, a jövőről, és arról, hogy mi is érdekli úgy istenigazából... Hard Rock Magazin: A hazai Riverside rajongók már régóta várják, hogy végre Magyarországon is fellépjetek. Az esemény nemsokára elérkezik, de addig is, mondanál pár szót a zenekarotokról azok számára, akik esetleg nem ismerősek a zenétekkel, ill. az eddigi karrieretekkel? Szerinted mi különböztet meg titeket a többi progresszí­v rock bandától? Mariusz Duda: Mit is mondhatnék magunkról? Szerintem sok tekintetben a saját utunkat járjuk: eddig megpróbáltunk mindenféle olyan dolgot kipróbálni, ami érdekes a zenében, főleg az ambiciózus fajtájában, az ún. progresszí­v zenében. És ezt vegyí­tjük olyan régi elemekkel, amiket mindannyian szeretünk. Ennek köszönhetően, eddig 4-5 albumot vettünk fel, és szerencsére az emberek továbbra is érdeklődnek irántunk, í­gy olyan új országokba is el tudunk jutni, ahol korábban még nem jártunk, mint például Magyarországon. Továbbá kifejezetten örülök annak, hogy négy barát van ebben a zenekarban, és még mindig összetartunk - jövőre már 10 évesek leszünk. És remélem, hogy a karakterisztikus elemek miatt, mint a speciális énekstí­lus, a speciális dob- és gitárjáték, az emberek később is hallgatni fognak minket. Ez a banda kezdetének nagyon általános története. (nevet) HRM: A progresszí­v kategória, ami egykor előremutató, friss és újszerű zenét jelentett, manapság olyan formulává vált, amit a zenekarok gondolkodás nélkül fel tudnak használni. Amikor elkezdtetek progresszí­v zenét játszani, ki akartatok lépni a prog.rock/metal zene tipikus konvencióiból? Vagy ez nem volt tudatos döntés? M.D.: Őszintén szólva, nem vagyok egy nagy progresszí­v rock, ill. metal rajongó, és pár kivételt leszámí­tva, nem vagyok annak a progresszí­v zenének se kedvelője, ami 1980 után jött. A kezdetektől fogva csupán valamivel hosszabb számokat akartunk játszani, venni ezt a "nagyobb formulát", de emellett "sima", normális számokat is akartunk játszani, mint ahogy most is játsszuk még a Panic Roomot vagy a Conceiving Yout. Mindenesetre nem az volt, hogy "oké, akkor most játsszunk progresszí­v rockot, és csináljunk valami újat", csupán azt a zenét akartuk játszani, amit mi magunk is szeretünk. Én személyesen már a kezdetektől fogva el akartam kerülni ezt a bombasztikus vonalat, amit mostanában sok prog.rock együttes követ. Nem igazán szeretem ezt, és remélem, hogy ennek elkerülésével valamivel egyedibbek is tudunk lenni, mint más bandák, legyenek azok progresszí­vek vagy sem. HRM: Kronologikus rendben hallgatva az albumaitokat, úgy tűnik, mintha lenne egy halvány irányváltás a Rapid Eye Movementtel kezdődően. Talán valamivel modernebb volt, mint a korábbi tradicionális progresszí­v rock zenétek. Te hogyan látod ezt? M.D.: Úgy gondolom, hogy fejlődünk, csakúgy, mint más együttesek. Megpróbáljuk megtalálni a saját stí­lusunkat, és kis lépéseket teszünk ebben az irányban. Érdekes ezt hallani, amikor í­gy nyilatkozik valaki az albumaidról, de én csak a Riverside-ot hallom bennük, amikor hallgatom ezeket a lemezeket, nem pedig különböző bandákat. Nagyon érdekes, amikor hallod ezt a speciális mixet, valamit, ami csak rád jellemző. A célkitűzésünk az volt, hogy folyamatosan csiszoljunk a stí­lusunkon, ugyanakkor különböző, eltérő albumokat akartunk létrehozni. Ha megnézed például a Reality Dream trilógiát, ami lényegében egy sztori, de az Out of Myself teljesen más, mint a Second Life Syndrome, és a Second Life Syndrome is máshogy szól, mint a Rapid Eye Movement. Egyre keményebb lesz, az igaz, és amikor meghallgatod az Anno Domini High Definitiont, ami még súlyosabb, akkor azt gondolod, hogy abba az irányba haladunk, hogy egyre keményebb zenét játszunk, de igazából csak a fő csapásirányt próbáljuk megtartani. Szeretnénk meglepni az embereket, de mindenekelőtt magunkat, szóval nem tudom, hogy mit fogunk alkotni a következő lemezen. De remélem, hogy keményebb lesz, mint az Anno Domini. (nevet) HRM: És elkezdtetek már új számokat í­rni? M.D.: Tulajdonképpen nem. Most épp pihenünk a tavalyi, nagyon kimerí­tő turné után. Én a második szólólemezemre igyekeztem koncentrálni, szóval mostanában a stúdióban voltam, úgyhogy speciel í­rok új dalokat, de a Lunatic Soul, és nem a Riverside számára. Úgy tervezzük, hogy idén nem adunk túl sok koncertet, és a nyár után fogunk majd az új anyagra fókuszálni. HRM: Ezek szerint ti csak otthon í­rtok zenét? Csak mert pár együttes a turnébuszon jön elő a legjobb ötleteivel... M.D.: Nem, mi csak otthon, illetve a próbákon í­runk zenét, amik alatt egy csomó új dolgot próbálunk ki. Amikor turnén vagyunk, kissé nehéz zenét í­rni, mivel szimplán nincs rá időnk. HRM: Amikor turnéztok, melyik közönséget kedvelitek jobban: a kisebb létszámú, de jobban odafigyelő prog-fanatikusokat, vagy az átlagos rockereket, akik mindenféle rock-metal zenét hallgatnak? M.D.: Elsősorban olyan közönség számára szeretünk játszani, aki ismeri és érti a zenénket. De őszintén szólva, nem szeretem az olyan közönséget, amelyik csukott szemmel hallgat zenét, és csupán ki- és belélegzik alatta. Mindig kellemes érzés, ha hallod a közönség spontán reakcióit, szóval azt szeretem inkább, amikor valamiféle együttműködés van az együttes és a hallgatók között. Az átlagos rock fanokból álló közönség néha jobb is ebből a szempontból, mint a szigorúan progresszí­v rock rajongók. Természetesen, nem akarok senkit megsérteni. HRM: A turnén lesz veletek egy speciális vendég, Devon Graves a Dead Soul Tribeból. Ő az előzenekarotok lesz, vagy Riverside számokat fog veletek előadni? M.D.: Úgy érted, hogy Magyarországon játsszunk majd valakivel? HRM: Igen. Nem hallottál róla? (nevet) M.D.: Tudod, ezt a managerünk intézi, én pedig a stúdióban voltam mostanában, elvágva a külvilágtól. (nevet) Mindenesetre, ha í­gy lesz, ahogy mondod, az nagyszerű lesz. (nevet) HRM: És mire számí­thatnak a magyar Riverside rajongók a májusi bulin? Best of show-t fogtok prezentálni, vagy esetleg a legutolsó albumotokra fókuszáltok? M.D.: Megpróbálunk olyan számokat játszani, amiket tavaly nem vettünk be a programba. Természetesen eljátsszuk az egész új lemezt, és egy csomó számot a korábbiakról. Még soha nem voltunk Magyarországon, de Európa ezen része szerencsére nagyon közel áll a szí­vünkhöz, mivel a történelmünkben nagyon sok közös dolog van. Szerintem mind számunkra, mind a közönségnek nagyszerű élmény lesz a koncert. HRM: Nemrég jelentették meg az első élő DVD-teket, a Reality Dreamet. A hangzás egyszerűen lenyűgöző, viszont a film vizuális stí­lusához kissé nehéz volt hozzászokni. Koncepció volt a sok videó effekt használata, vagy ez a rögzí­tés után alakult ilyenné? M.D.: Először is, az egész video cuccot ugyanaz a srác csinálta, aki a Panic Room klipjét forgatta. A Panic Room illik ahhoz a hangulathoz, amit ez a sok effekt jelent, és úgy gondoltuk, hogy klassz lenne, ha folytatnánk ezt a vonalat a DVD-n is. Másodszor, nem voltunk elégedettek a végeredménnyel, azzal a sok kamerás emberrel, szóval egyszerűen úgy döntöttünk, hogy "feltakarí­tjuk" őket, és az egyetlen megoldás az volt, hogy egy csomó fura effektet használunk, hogy kitakarjuk az arcukat. (nevet) HRM: A honlapotokon az olvasható, hogy szeretsz audiovizuális alkotásokat létrehozni. Ha jelentős anyagi támogatást kapnátok vizuális látványelemek használatára, akkor milyen show elemeket részesí­tenél előnyben? Van valami speciális elképzelésed vagy terved a Riverside élő stí­lusáról? M.D.: Tavaly szerintem egy nagyon jó produkciónk volt, amiben főleg a fényekre koncentráltunk. Nem vittünk magunkkal különleges vizuális látványosságokat, és ez szerintem jó volt í­gy. Nem szeretnénk különösebben nagy felhajtást ilyen téren, a világosí­tó srácunk tökéletesen elég ilyen célra. Ezt be fogod látni, amikor majd megtekinted a show-nkat. (nevet) A jövőben természetesen ez változhat, és megeshet, hogy ilyesmivel is elkezdünk kí­sérletezni, de egyelőre a fények tökéletesen elegendőek számunkra. HRM: Térjünk át pár személyesebb kérdésre. Jártál valaha énektanárhoz, vagy teljesen autodidakta módon tanultál meg énekelni? M.D.: Végül is, jártam egy iskolába, de ott zongoraleckéket vettem, mivel az első hangszerem a billentyű volt. Az ún. tapasztalatom ez az egy év tanulás. Az összes hangszert, amin játszom - az akusztikus gitár, a basszusgitár, de akár a hangom is -, mind magamtól próbálgattam később. Természetesen sok hibával, amiket aztán megpróbáltam kiküszöbölni, és eljutottam odáig, ahogy ma éneklek és játszok, ami szerintem elég átlagos, de rendben van. (nevet) HRM: És mikor és hogyan döntötted el, hogy rock énekes leszel? M.D.: Mondjuk úgy, hogy én egy nagyon speciális rock énekes vagyok, mivel következetesen próbálom elkerülni azokat a bizonyos rock stí­lusokat az éneklés során. Amikor elkezdtük a Riverside-ot, nem volt énekesünk, és mivel anno az első bandámban én énekeltem, elhatároztam, hogy kipróbálom itt is. A srácoknak tetszett, úgyhogy ez maradt. Ennyi. HRM: Szerinted a hangod melankolikus tónusa meghatározza a zenét, amit játszol? Vagy csak a Riverside-al ez a helyzet, és énekelhetnél akár egy thrash metal bandában is? M.D.: Nem tudom, még soha nem játszottam thrash metalt. (nevet) Szerintem passzol a zenénkhez, és az emberetek szeretik. Én is, és a többi tag is szereti, úgyhogy elég jó kombináció. Természetesen, ha másfajta tónusú hangom lenne, talán a zenénk is teljesen más lenne. HRM: Hogyan álltál elő a ritkán használt, durvább "üvöltözős" énekstí­lussal? Nem egy bevett megoldás a progresszí­v zenében, leszámí­tva néhány death metal bandát, mint pl. az Opeth. M.D.: A sikí­tós részekre célzol? HRM: Igen, igen, arra a kevésre. M.D.: Őszintén szólva, soha nem akartam olyan lenni, mint az Opeth - amikor felfedeztem őket, már kiadtuk a második lemezünket. De van egy csomó olyan keményebb passzus a zenében, amihez a normál melankolikus hang egyszerűen nem passzol. Szóval szeretek sikí­tani időről időre, de nem vagyok rajongója a hörgésnek. Számomra túlságosan hamisnak tűnik. Természetesen vannak együttesek, akik jól csinálják, de szerintem a mi stí­lusú zenénkhez a hörgés nem illik. A jövőben el is fogjuk kerülni az ilyenfajta momentumokat. Ha keményebb részeket játszunk, persze lesz némi sikoly: inkább az igazi sikí­tásokat kedvelem, mint a hamis üvöltéseket. HRM: Hogyan í­rod a dalszövegeket? Mi inspirál e közben? Illetve van valamilyen speciális igényed, pl. csend vagy magány, ahhoz, hogy alkoss? M.D.: Ez nagyon személyes, megvan a saját kis (téma)köröm, amiben folyamatosan forgok. Minden, ami kapcsolatban van valamiféle elmebetegséggel, rendellenességekkel, különböző betegségekkel, álmokkal, és mindenféle valódi érzelemmel - ez kavarog az én kis kosaramban, és megpróbálok időről időre megragadni pár szót, és létrehozni egy szöveget. Az inspirációm szimplán a saját élettapasztalatom, illetve a barátaimé, plusz sok filmet nézek, és sokat olvasok. Szeretek olyan dolgokról í­rni, ami a valós és a nem valós világ között van - amikor ezek között érzem magam, akkor í­rom a legjobb szövegeket. HRM: Azt mondtad, hogy a filmek is nagy inspirációforrást jelentenek számodra. Hogyan képzeljük ezt el? Megnézel egy filmet, elkap egy hangulat, és ki akarod ezt fejezni a szövegen vagy zenén keresztül? Esetedben milyen módon van hatással a zeneszerzésre egy film? M.D.: Amikor felveszünk egy albumot, legyen az Riverside vagy Lunatic Soul, mindig egy történetet akarok kreálni. Az anyagnak kell, hogy legyen egy kezdete és egy vége. És kellene lennie olyan momentumoknak, minthogy "ez megy már 5 perce, kezd unalmassá válni, változtassunk valamin, ebbe vagy abba az irányba", kell lennie karakteres fordulópontoknak, mint egy filmben. Illetve egy film témája is lehet hatással rám. HRM: Milyen tí­pusú filmek a kedvenceid? M.D.: Szintén azok, amik a reális és a nem valós világgal állnak kapcsolatban. Szeretem például Stanley Kubrickot, nagyon kedvelem Tarkovszkijt, vagy David Lynchet, és a különböző művészfilmeket, mint pl. Bergmanéit, de még Woody Allent is. Ezekben mindig találok engem érdeklő dolgokat, ugyanakkor nagy rajongója vagyok más stí­lusoknak is, például a Lostnak és az X-aktáknak is. (nevet) Ilyenfajta szórakoztató filmeket, ill. sorozatokat is szeretek, amikben egyben megvan ez a fajta misztérium is. HRM: Mi a véleményed az internetes letöltésekről? Szerinted az Internet segí­ti a Riverside-ot, vagy inkább kárt okoz nektek? M.D.: A letöltés szí­vás. Hacsak nem veszed meg a letöltés után azt, amit igazán szeretsz. Természetesen segí­t abban, hogy új és érdekes zenékre bukkanj rá. Ha csak böngészel a neten, belehallgatsz valamibe a MySpace-en és utána elmész a boltba, és megveszed az albumot, akkor rendben van. De ha az mp3 fájlok megfelelőek neked, az szí­vás. (nevet) Azt hiszem, hogy a fiatalabb generáció számára ezek az mp3 fájlok elegendőek, ami egyáltalán nem jó, mivel í­gy lemaradnak egy csomó dologról. Én nagy rajongója vagyok a speciális kiadványoknak, és a CD-k és bakelitek igényes csomagolásának. Amikor a kezembe veszem ezeket, akkor érzem, hogy valami speciális van a birtokomban. Bevallom, nekem is vannak ingyenes zenefájlok a gépemen, ha nem is sok, de szükségem van arra, hogy megvegyem őket eredetiben. Mp3 fájlok az IPodon - ez egyszerűen nem elég számomra. Persze, ez a jövő, úgyhogy nem szabad mérgesnek lenni a sok fiatalra, mivel számukra ez a normális. Meglátjuk, hogy mi fog majd történni, de remélem, hogy egy nap rájönnek, hogy ez mégsem normális. HRM: Végezetül, mondanál pár szót a soron következő Lunatic Soul albumról? Mit várhatunk tőle? Illetve mik a terveid ezzel a projecttel, például várható élő fellépés? M.D.: Szerintem lesz élő koncert, de majd csak a harmadik album után. Mostanában nem szeretnék olyasmit csinálni, ami ütközik a Riverside-al, ha majd ha tartunk pihenőt, akkor fordulhat ez elő. Egyelőre ez csak egy project. A mostani album szerintem szintén érdekes lesz: ez a "fehér" album lesz, a fehér szí­né, mint például a ködben, vagy a fehér szí­nek az elmegyógyintézetben. (nevet) Alapvetően olyan zenét akartam í­rni, amiben több ilyen "fehér hang" található, könnyedebb és lágyabb hangok. Nem lesz olyan sötét, mint az első lemez, de többé-kevésbé hasonlí­tani fog rá, olyan értelemben, hogy ugyanúgy megvan benne ez a speciális Lunatic-hangulat. Kvázi a második része lesz a sztorinak, pár kisebb-nagyobb különbséggel, ami remélem, hogy segí­teni fogja abban, hogy szélesebb közönséghez jusson el. HRM: Köszönjük a válaszaidat, és remélem, találkozunk a magyarországi koncerten! M.D.: Én is! Tomka Mike, Pearl69, TT