Masterstroke: As Days Grow Darker
Janne Juutinen (dob)
Jussi Kulomaa (billentyűs hangszerek),
Marko Kolehmainen (basszusgitár)
Markus Kekoni (gitár)
Niko Rauhala (gitár, ének)
1. Wait For The Fall
2. As Days Grow Darker
3. Walls Of My Temple
4. Unstoppable
5. Another Step Back
6. Purity Fades
7. Stillborn
8. Into Oblivion
9. Inside Myself
10. Old Wounds
11. Truth Revealed
A Masterstroke 2002-ben alakult Finnországban - a Nagy Testvér vigyázó szemei valószínűleg egy pillanatra másfelé néztek, így a svéd holdudvar árnyékából úgy tudtak előmászni, mint vámpír a fénybe az örök szürkeségből.
A csapat már kezdeti, 2002-es demóján katonás határozottsággal jelölte ki azt az utat, melyen azóta is menetel: a hatásaikat nem tagadva, nyílt színi adok-kapok attitűddel idézik meg az Evergrey szellemét, és jóllehet James Bond óta tudjuk, hogy sohase mondd, hogy soha, azért ők gyakran kiáltanak egy amolyan "finnes" sohatöbbét (Nevermore) is. A dolog mégsem olyan egyértelmű: a borongós univerzumot ugyanis néha fémszürke árnyalat fedi be, a heavy metal slágerkapacitása enyhe fuvallatnyi hősies pózt is kölcsönös az amúgy finnesen kesergős daloknak, melyek hosszuk - illetve rövidségük - ellenére nem nélkülözik a progresszív epikát sem.
A tökéletes epigon jelzőt az énekes, Niko Rauhala szárnyaló, csatába hívó hangja negálja, ami folytán a jellegzetes Evergrey-i dallamok is más értelmezést kapnak, persze csak annyira, hogy az epikus fémen szocializálódott egyszeri metal harcos is élvezettel hallgathassa a felhangzó dallamokat. Az örökszürkék slágeresebb oldalát felvillantó Masterstroke minden "klón-vonása" ellenére értéket is tud felmutatni, hiszen az Evergrey zenéje annyira unikum, melyből nem hogy egy pohárnyit, de egy egész vinotékányit el tudnék viselni.
Hallgassuk csak meg a Wait For The All nyitó dübörgését, egyből világossá válhat, miről is írogatok: az enyhe progresszivitással átszőtt mágikus erejű dallamok úgy idézik meg a példakép világát, hogy képtelenség csalást kiáltani, az pedig, aki a Walls Of The Temple ipari dohogással megszólaló slágeres dallamvonatára sem kap kedvet a Masterstroke - kal utazni, az maradjon csak otthon a TV előtt punnyadni. Igazi merengős, depresszív témát nem is nagyon találunk a lemezen, annak ellenére, hogy az alaphangulatot természetesen az Evergrey szemlélődős világa jelenti, ám az a panteisztika, és gótikusság, amit gyakran érzek Englundék nál, innen igencsak hiányzik, helyét, mint mondottam, a menetelős kesergős romantika tölti be. Jóllehet, az Another Step Back csellós mesemondása "true északi" széllel képes megborzongatni a hallgató lelkét - ebben a dalban még az Englundos manírok is erőteljesebben jönnek elő, ám az Into Oblivion menetelése már túlmutat az Evergrey-i kesergésen, a szerzeményben felhangzó hangakrobatika pedig kellemes ősrock hevülettel bolondítja meg a kemény poweres alapokat.
A feketeöves Evergrey rajongók persze minden bizonnyal csak legyintenek az olyan témák hallatán, melyek az Inside Myself -et teszik a "melyik Evergrey dal koppintása" játék erős befutójává, ám azok, akiknek a kissé slágeresebb, "heavysebb" búfeledő jön be, minden bizonnyal ajánlatos az As Days Grow Darker t meghallgatni.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1264 olvasás
Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel: