Heart of Cygnus: Over Mountain, Under Hill

Egy különleges lemezt szeretnék bemutatni nektek. Nálam legalább is egyre feljebb mászik az örök kedvencek listáján, minél többet hallgatom, annál jobban tetszik! Azt hiszem az utóbbi időszak legizgalmasabb, legegyedibb zenekara ez, legalább is azok között, akiket én hallottam mostanában.
Már az első számnál érezni, hogy ez valami különleges cucc lesz. Egy trappolós Maiden témával indulunk, ami még néhányszor visszatér a nóta folyamán, az összkép azonban - köszönhetően Jeff Lane nem túl cizellált, magas fekvésű hangjának, a gyakran változó, rafinált ritmusoknak és '70-es, '80-as éveket idéző hangzásnak - jóval inkább emlékeztet a Rush korai korszakára. Nocsak, Maiden és Rush egybegyúrva? Ez érdekesnek hangzik.
Hogy rátegyenek még egy lapáttal a tanácstalanságunkra, egy furcsa átkötéssel (amit leginkább egy Csajkovszkij balettban tudnék elképzelni), egyből belevágnak egy doom-os témába, ez mondjuk, lehetne akár egy Witchfinder General szám is. Középtájon aztán begyorsulnak, innen kezdve már instrumentális a szám.
A harmadik nótát bármelyik '80-as évekbeli brit metal banda nyomhatná, legyen most referencia mondjuk az Angel Witch. A The King And His Steed megint csak a korai Maiden -t jutatja eszünkbe, ez itt kérem a Genghis Khan és a Transylvania ikertestvére, természetesen instrumentális. A Lost At See-ben van néhány finomság, témák, amik a Killlers-ről sem lógnának ki, lassú befejezés egy király szólóval. Heroikus, amúgy Powerslave módra.
A lemez második fele már nem ennyire metál. Az Erik dallama emlékeztet a Yes rockosabb időszakára, a Blue Planet meg olyan, mintha egy Police feldolgozás lenne. A lemezt záró The Mountain King klasszikus gitárral, hegedű és fúvós samplerekkel indul, majd olyasféle progresszí­v rock eposszá teljesedik, amit leginkább a '70-es évek nagyjaitól, Jethro Tull, Pink Floyd hallhattunk.
A limitált példányszámú verzión van még egy feldolgozás. Mi is lehetne más, mint Iron Maiden? A Revelations mindí­g is egyik kedvenc számom volt. Itt annak ellenére nyer más értelmet, hogy az eredetihez nagyon is hűen adják elő. Ennek a lemeznek a végén mégis úgy hat, mint egy igazi prog.metal alapvetés, a Piece Of Mind vágtájában anno fel sem tűnt, milyen összetett nóta ez.
Nehéz egyetlen jelzővel leí­rni ezt a zenét, a '80-as évek metal lemezeinek legprogresszí­vebb részeit házasí­tották össze a '70-es évek progresszí­v bandáinak rockosabb dolgaival. Furcsa, de felettébb élvezhető egyveleg, ami a Heart Of Cygnus esetében szervesen összeforrt és ezért képes a zenét egy magasabb szintre emelni. Az a gyanúm, hogy még hallunk majd róluk. Amúgy ez a második lemezük, 2007-ben jelent meg az Utopia - azt nem ismerem, de ezek után be fogom szerezni!
Tudom, hogy a gyakori Maiden áthallások miatt pontlevonás dukál, de í­gy sem tudok rosszabbat adni rá mint 8. Ja, még valami: ha már NWOBHM, akkor persze az ikergitáros részek megkerülhetetlenek. Jeff Lane nyilvánvalóan több gitársávot is feljátszott, viszont ha nem tévedek, a zenekar éppen másodgitárost és basszerost keres. Itt a lehetőség, aki nemzetközi karrierre vágyik, most jelentkezzen, amí­g relatí­ve ismeretlen ez a remek együttes!