Címlap
  • Kezdőlap
  • Koncertek
    • Koncertajánló
    • Beszámolók
  • Lemezkritikák
    • Külföld
    • Magyar
    • DVD
    • Első Hallásra (A hónap lemeze)
    • Kedvenc lemezeim
    • Maradványérték
    • Egypercesek
    • Évtizedelő
    • Névtizedelő
    • HRM TOP 100
    • Top 25s
    • 1 lemez/ 2 kritika
  • Ráadás
    • Interjúk
    • Életmű
    • Médiafigyelő
    • Kultuszkóp
    • Írások
    • "Mi vagyunk a..."
    • Vallató
  • Linkek
  • Impresszum
    • Hard Rock Magazin
      • Hard Rock Magazin Találkozók
    • Szerkesztők
      • Adamwarlock
      • Bigfoot
      • Tomka
      • TAZ
      • Csemény
    • Munkatársak
      • Mike
      • TT
      • CsiGabiGa
      • Edeneye
      • Pálinkás András
      • baumann
      • karpatisz
    • Médiaajánlat
    • Kapcsolat
    • Adatkezelési szabályzat

Belépés

  • Felhasználó létrehozása
  • Elfelejtett jelszó

Keresés

Friss lemezkritikák:

The Dark Element: Songs The Night Sings

Marillion: With Friends From The Orchestra

Lindemann: F & M

Peter Kovary & The Royal Rebels: Fly Forever

Eclipse: Paradigm

Az elmúlt időszak érdekesebb í­rásai:

Varázslat 12 húrra, 2 művészre és 1300 nézőre: Tommy Emmanuel, Ripoff Raskolnikov – Barba Negra, 2019. 11. 10.


Kis csapat, nagy bajusszal: Mustasch, Motorjesus, Dynamite – Dürer Kert, 2019. 11. 17.


„Nem nehéz kifejezni magad gitárral”: Interjú Vinnie Moore-ral


A boldogság sötét oldala: Swallow The Sun, October Tide, Oceanwake – Dürer Kert, 2019. 11. 11.


Újszülöttnek minden vicc új: Scorpions – Budapest Sportaréna, 2019. 11. 18.

Hozzászólások

  • Kid Rock – Új lemezt készít (2)
  • Helloween – Jövőre a Budapest Arénába jönnek (26)
  • Aerosmith – Júliusban a Puskás Ferenc Stadionban ünnepelnek Steven Tylerék (x) (5)
  • Psychotic Waltz – Februárban jelenik meg a régóta várt ötödik nagylemez (3)
  • Female Metal Voices Tour – 12 női-frontos zenekar lép fel egy estén a Dürer Kertben vasárnap (3)
  • Heathen – Januárban érkezik a ’The Evolution Of Chaos’ évfordulós változata (1)
  • Demons & Wizards – Nyilvánossá tették végre az új album részleteit (1)
  • Arena – Új albummal és jubileumi turnéval jönnek Budapestre (2)
  • Aria – Nézd meg az új koncertfelvételüket! (1)
  • Scorpions – Tíz dal már készen van, jövő ősszel jön az új lemez (4)

Navigáció

  • Hírolvasó

Ki van itt?

Jelenleg 0 felhasználó és 11 vendég van a webhelyen.

Szerkesztők és munkatársak aktuális kedvencei (TOP 5)

TAZ

- The Ferrymen: No Matter How Hard We Fall (dal)
- Allen / Lande: The Battle
- Pretty Maids: Serpentine (dal)
- Voyager: Brightstar (dal)
- Lacuna Coil: Black Anima

CsiGabiGa

- Michael Schenker Fest: Resurrection
- Michael Schenker Fest: Revelation
- Myrath: Shehili
- Judas Priest: Firepower
- U.D.O.: Steelfactory

karpatisz

- At Night I Fly: Mirror Maze
- Sons Of Apollo: Goodbye Divinity (dal)
- Flying Colors: Third Degree
- The Dark Element: Songs The Night Sings
- Slipknot: We Are Not Your Kind

Bigfoot

- Steve Hackett: Genesis Revisited Band & Orchestra Live
- Deep Purple: Live In Rome 2013
- Marillion: With Friends From the Orchestra
- Ten Years After: Naturally Live
- Mike Zito & Friends: Rock 'n' Roll A Tribute To Chuck Berry

Dzsó

- Opeth: In Cauda Venenum
- Stereophonics: Kind
- Flying Colors: Third Degree
- Ringo Starr: What's My Name

- Chris Rea: One Fine Day

Losonczi Péter

- Mayhem: Daemon
- Ray Alder: What the Water Wants
- Endseeker: The Harvest
- Eclipse: Paradigm
- Isole - Dystopia

Pálinkás András

- Iggy Pop: Free
- Tool: Fear Inoculum
- Depeche Mode: 101 live
- Metallica: Helping hands...Live & Acoustic At The Masonic
- White Ward: Love Exchange Failure (Dal)

Wardrum

- Hugh Laurie: Let Them Talk
- Hugh Laurie: Didn't it Rain
- Heilung: Futha
- Periphery: IV Hail Stan
- Steven Wilson: Hand.Cannot.Erase.

rune

- KoЯn: The Nothing
- Borknagar: True North
- Leprous: The Congregation
- Opeth: In Cauda Venenum
- Lacuna Coil: Black Anima  

Lacc

- Leprous: Pitfalls
- Opeth: In Cauda Venenum
- Tool: Fear Inoculum
- Flying Colors: Third Degree
- Nick Cave: Ghosteen

Mike

- Atlantean Kodex: The Course Of Empire
- Concilium: No Sanctuary (EP)
- The Offering: Home
- Crypt Sermon: Key Of Solomon (dal)
- Borknagar: True North

pokkornel

- Nick Cave & The Bad Seeds: Ghosteen
- Merzbow,Keiji Haino, Balázs Pándi: Become The Discovered, Not The Discoverer
- William Duvall: One Alone
- Android: Édentől Keletre
- Krokofant, Ståle Storløkken, Ingebrigt Håker Flaten: Q

 

Új felhasználók

  • csefeco
  • Liverpool71
  • rakkatakka
  • Feri
  • Shazeen

Metalindex

Címlap

Manowar: The Final Battle I (EP)

Mike, 2019, április 4 - 19:37
Borí­tó: 

Megjelenés: 
2019
Kiadó: 
Magic Circle Music
Weblap: 
www.manowar.com
Stí­lus: 
heavy metal
Származás: 
USA
Zenészek: 

Joey DeMaio – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Eric Adams – ének
E. V. Martel – gitárok
Anders Johansson – dobok

Dalcí­mek: 

01. March Of The Heroes Into Valhalla
02. Blood And Steel
03. Sword Of The Highlands
04. You Shall Die Before I Die

Értékelés: 

Bevallom, van egy-két gyerekkori kedvencem, akikkel szembeni elfogultságom talán túlmegy a normálisnak mondható léptéken. Így vagyok a Manowarral is. Ez nem azt jelenti, hogy benyelek mindent, amihez közük van, pl. a legutolsó stúdióanyagukat, a 2012-es ’The Lord Of Steel’-t igencsak harmatos teljesítménynek tartom, főképp az egészen grandiózus életművük fényében, de az egy-két valóban zseniális dal elismerése mellett az azt megelőző ’Gods Of War’-t sem tudom a középszerű jelzőnél méltányosabbra értékelni. Ahogy nyilván nekem is ugyanúgy szúrja a szemem sok más egyéb, a zenéjükön túlmutató, szánalmas jelenség túlburjánzása (na, meg a Pleasure Slaves, ugye?), imígyen a bandát élesen kritizálók egyes véleményében is simán osztozni tudok, még ha a folyamatos kocsmai szintű gúnyolódás már nem is az én terepem, azt gondolom ugyanis, hogy a Manowar arra tényleg nem szolgált rá.

A „sosem mondtunk olyat, hogy feloszlunk” tartalmú hősköltemény pedig egyenesen tragikomikus színezetet kap, főleg egy olyan – a gerincességet fennen hirdető – ember szájából hat kurtán-furcsán, mint a Nagy Joey DeMaio, ám miután a pálfordulást – nyilván – afféle örömhírként könyveltem el, mindez hamar jótékony fátylat borított a főnökúr egyre elhatalmasodó megalomániájával házasított „demenciájából” fakadó hablatyolására. Lehet, hogy a politika lenne inkább az ő terepe? Annak idején a német fantasy/sci-fi íróval, Wolfgang Hohlbeinnel közösen dédelgetett tervük füstbe ment, amely a ’The Asgard Saga’ munkacímmel haladt egy darabig, én pedig titkon azt reméltem, esetleg újra előhúzzák, és ezzel fognak előrukkolni. Mert ez a nagyszabású, hősies, eposzi világ mindig is jól állt a Manowarnak, persze az ésszerűség határain belül (ennél fogva ez nem értendő a tizenkét perces nyitányokkal meg hosszas narrációkkal súlyosbított „resztlikre”), aztán a dolgok másképp alakultak.

Persze a jó Joey megint mondott egy olyat, hogy azért kell három részletben kiadniuk a ’The Final Battle’-t, mert az egyvégtében megülné a rajongók gyomrát. Hát, ha az összes dalban ő maga óbégatna, ahogy a záró You Shall Die Before I Die-ban, az esetben valóban köszönjük, hogy megóvott minket a monumentális gyomorbajoktól. Na de erre még később visszatérek. (Ha azt nézzük, a ’The Triumph Of Steel’ vagy a már említett ’Gods Of War’ lemezek egyike sem volt egy könnyen emészthető slágerparádé, mégsem előzte meg a kiadásukat ekkora bazi nagy bullshitelés.) De elég a fanyalgásból, hisz mondom, én sok mindent elviselek a Manowartól, kezdve a shakespeare-i cizelláltságú dalszövegektől az atomtechnikás-überjazzes dobtémákon át az ezernyi képzőművészeti ágazat által megihletett borítócsodákig bezárólag; a négyszámos, negyedórás EP pedig korántsem olyan rossz (mi több, egyáltalán nem rossz!), mint amilyen kritikákat kapott az elmúlt napokban. Azt hittem, az előző korong teljességgel elfuserált keveréséből tanultak valamit, és noha a ’The Final Battle I’ azért sokkal jobban megdörren, azt a mélyen búgó bőgőhangzást csak nem sikerült kigyomlálniuk. Esküszöm, a – talán mind közül a legjobban megszólaló – ’The Triumph Of Steel’ mellé téve ki is ütközik a különbség az ’92-es megaklasszikus javára. (Dobgép-gyanú ide vagy oda, haha!)

De miért is tetszik mégis a „Végső Csata”? Úgy fogalmaznék, hogy az első három szerzemény kis híján csont nélkül megnyert magának, a DeMaio főszereplésével eljátszott záró darab azonban csak félig-meddig. A March Of The Heroes Into Valhalla egy tökéletesen megkomponált, bombasztikus, harcias nyitány kórusokkal, miegyébbel, nem is értem, egyesek hogyan tudnak ebbe is belekötni a kákán is csomót keresve, amikor lazán „le-álszimfonikusozzák” az ilyesmit; könyörgöm, a szintin megszólaltatott hangtémák nyilvánvalóan nem szólhatnak ugyanúgy, mint élőben, egy teljes nagyzenekarral előadva, a szimfonikus jelleg viszont nem minőségi kérdés, hanem afféle stílusjegy. Azt hittem, olyan címmel, mint a Blood And Steel, majd leszállítják pályafutásuk legbrutálisabb tételét, ám egy meglepően szellős, már-már hard rockos alapokon nyugvó, menetelős dalt kaptunk, amely egy fogós, korrekt, mondhatni tipikusan manowaros himnusz, se több, se kevesebb. A Sword Of The Highlands egy ünnepélyes ballada a Sword In The Wind modorában, skótdudával (!), dobpergéssel, emlékezetes dallamokkal, eget karistoló drámaisággal, ahogy azt megszoktuk tőlük. Eric Adams pedig megmutatja, hogy miért is tartják őt a világ egyik legnagyobb énekesének a mai napig: mind a rekesztései, mind az üveg-tiszta hangjai a helyükön vannak, ráadásul a jellegzetes sikolyain is csak alig hagyott nyomott az idő múlása. S noha tudjuk, hogy a stúdiós ketyerék csodákra képesek, elég, ha belefülelünk a YouTube-on a most futó turnéjuk egyik-másik számába, és csak lesünk, mint hal a szatyorban – Eric barátunk a hetvenhez közeledve is hatalmas formában van!

A kakukktojás a rózsaszínű-romantikus című You Shall Die Before I Die, igen, Joey elkobozta a mikrofont Erictől, az eredmény pedig kissé felemás: a fennkölt, heroikus, doomos kompozíció önmagában rendben is van (az a feszültségfokozás a végére bizony mesteri!), DeMaio artikulálatlan bömbölése azonban sokat ront az összképen, nincs az a fanatizmus, amely ezen túlléphet. (Mondjuk, ha Ozzyval, Udóval, Millével és a többi „antihanggal” szemben elnézőek vagyunk, akkor nem ártana a kettős mérce, ugye-ugye?) Azért megnézném, Adams úrral mit lehetne még kihozni ebből, gyanítom, jóval többet ennél… Ahogy nyilván a ’The Final Battle’ albumsorozat első részét is faraghatták volna még egy cseppet, hiszen a hét (!) évnyi hiátus után ez a lábunk elé vetett, 15 percnyi csont kissé karcsú, de ez van, ezt kell szeretni. Vagy nem… Én mindenesetre a magam enyhén egészségtelen rajongásával még mindig a Manowar mellett állok. Vérben és acélban. Kacsintós szmájli.

Összegzés: 

Meghalt volna a Manowar? Hülye vagy, ki mondott ilyet?! Na persze… A lényeg viszont mégiscsak az, hogy ismét itt vannak az újvilági vitézek, és ha nem is erősebbek, mint Valhalla valaha, egy olyan EP-vel jelentkeztek, amely étvágygerjesztőnek kiváló lehet a mihamarabbi folytatáshoz. Vagy még több földet hánynak a banda egykoron dicsőségesebb nevére?

Dátum: 
2019. április 4
Pontszám: 
7
Szerző: 
Mike
5.375
Értékelés: Nincs Átlag: 5.4 (8 votes)

Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel:
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • 2169 olvasás

5 hozzászólás "Manowar: The Final Battle I (EP)"

1. Manó vár

Beküldő: Hakkinen. Beküldés időpontja: 2019, április 13 - 17:51.

Meghallgattam. A Manowart illetően mindig is egy kettősség volt bennem. A dalaik felét egyáltalán nem szerettem, a másik feléért meg rajongtam - általában a dallamosabb, epikusabb, monumentálisabb, vagy balladásabb szerzeményekért, bár ez sem igaz így teljesen, mert az egyik kedvencem a speedes Kings of Kings. Amit mindig utáltam a zenekarban, az a rajongók hülyének nézése, hülyítése és lehúzása. A Manók egy business zenekar, egy bohóc zenekar, azok a rajongóik, akik komolyan veszik őket, kisbirkák.
Igazából ilyen szempontból teljesen hidegen hagynak, viszont mint már említettem, vannak dalaik, amiket egyszerűen hallgatni kell, mert olyan jók. Főleg, mert egy olyan énekesük van Eric Adams személyében, akinek a hangjától sokszor libabőrös lesz az ember. Nekem Kiske és Olaf Hayer a személyes kedvenceim, de Eric Adamset is csodálom és a sokszínű, érzelmes, hibátlan énekteljesítményébe egyszerűen nem lehet belekötni. Azt hallgatni kell időnként. Ez a 4 számos EP egyfelől gyalázatos a 4 szám meg a lehúzás, illetve a számomra hallgathatatlan 4. szám (DeMaio "ének") miatt, viszont az intro tökéletes és a skót dudás, keltás ballada (Sword of the Highlands) visz mindent, már ezért az 1 számért érdemes volt megalkotni a lemezt! Ez van, a Manók ilyen Janus arcú banda. Eric Adams viszont egy - legalább - félisten!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

2. Hozzád hasonlóan én is

Beküldő: Warruth. Beküldés időpontja: 2019, április 5 - 23:48.

Hozzád hasonlóan én is gyerekkori élmények miatt elfogult Manowar fan vagyok, sőt, ezek szerint még jobban, mint te, mert én még ott is megtaláltam az értéket, amit te leginkább negatívumokként soroltál fel. Sok kritika éri a Manowart, hogy túlságosan egyhangú a mondanivalója, és minden szám ugyan arról szól. Semmi kétség, ennek tényleg van némi valóságalapja. De pont azok, amiket te említettél, azok visznek némi változatosságot ebbe kínálatba. Mindössze 1 éves voltam, amikor a 'Triumph of Steel' napvilágot látott, de amikor 13-14 éves koromban először meghallgattam, már akkor is értékeltem benne, hogy igen, ez kicsit más, mint a 'Warriors of the World' vagy a 'Kings of Metal', de így is nagyon jó, csak máshogy - legyen szó a 28 perces epicus "Achilles..." vagy a balladaszerű "Master of the Wind". Ennek meg a "Pleasureslave" totál az ellentéte, amivel azt bizonyítják, hogy ők mindig veszik komolyan magukat, és simán el tudnak szakadni a szokásos epikus metálvorrior szólamoktól, és ők is tudnak kicsit lazulni mint a 70-esm 80-as évek nagy glam együttesei.
Számomra a Gods of War is zeneileg, hangzásában teljesen rendben volt. Kicsit számomra túl sok volt benne a skandináv/viking téma, ami Amon Amarth-nak, Ensiferumnak stb. jól áll, de Manowarnak kevésbé.
A 'The Lord of Steel' valóban kicsit nagypapás lett a korábbi lemezekhez képest, ezt elismerem. De ezen is van értékelhető anyag, mint például az El Gringo vagy a Born in a Grave, vagy éppen a Touch the Sky, ami különösen kedves számomra.
Ahogy az elején említettem, jogos, ha elvakult Manowar-fannak tekint. Kicsit olyan ez, mint a pizza, meg a szex. Ha nem jó, akkor is jó.
Ez az album se rossz, bár nem kizárt, hogy Sword of the Highlandon kívül a többi számot nem is hallgatom meg többet. Várom a folytatást.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

3. Búgó Bőgő

Beküldő: hoper. Beküldés időpontja: 2019, április 5 - 10:30.

Miért? Mi a baj azzal a mélyen búgó bőgővel? Itt legalább hallatszik,nem úgy mint a metal lemezek 99%-án.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

4. Az intro szerintem rendben

Beküldő: CaWarin. Beküldés időpontja: 2019, április 4 - 21:11.

Az intro szerintem rendben van és azok a dalok, amikben Eric dalol, teljesen jók. Még a You Shall Die sem lenne annyira vészes, ha mondjuk csak 4 perces lenne. De hosszabb lett a kelleténél. Korrekt a 7 pont, én is akörül lőném be.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Clint Eastwood képe

5. Köszi szépen, ez egy teljesen

Beküldő: Clint Eastwood. Beküldés időpontja: 2019, április 4 - 20:27.

Köszi szépen, ez egy teljesen korrekt írás és igen Eric Adams az isten aki a hatan viszi az egészet és hihetetlen, h ilyen hangja van még mindig :)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Livesound:

Concerto:

Hammer Concerts:

Koncertajánló:

Az oldalon található cikkek és képek a Hard Rock Magazin kizárólagos tulajdonát képezik, azok máshol való közzététele csak a szerkesztők előzetes engedélyével lehetséges!
Fervens Drupal theme by Leow Kah Thong. Designed by Design Disease and brought to you by Smashing Magazine.