Riverside: Wasteland

Az ’Anno Domini High Definition' óta követem a Riverside munkásságát és mondhatom azt, hogy a lengyel csapat alkotásai nagyon közel állnak a szívemhez. A 2016 februárjában elhunyt gitáros, Piotr Grudziński elvesztése megrendítette mind a zenekart, mind a rajongókat, köztük engem is. Egy ilyen tragédia során természetes, hogy mindenkiben megfogalmazódik a kérdés: hogyan tovább? Voltak, akik úgy gondolták, a Riverside története itt véget ért, de a többség persze bízott a folytatásban és inkább arra volt kíváncsi, mi lesz a következő lépés a zenekartól. Ezeket kérdéseket valószínűleg a Riverside tagjai is feltették maguknak valamilyen formában. Ezért mindenki egy emberként lélegzett fel, amikor válaszul jött a bejelentés: trióként folytatja tovább a zenekar. Ezt követően stúdióba vonultak és befejezték azokat a meglévő ötleteket, amiket még Grudziński írt. Mariusz Duda szerint körülvenni magukat a barátjuk után hátrahagyott dallamokkal, a valaha megélt legfájdalmasabb élményük volt. Ezekből a régi és új dolgokból született meg az 'Eye of the Soundscape' lemez, ezzel lezárult a Riverside addigi korszaka, egyúttal ezzel tisztelegtek Grudziński emlékének. Ezután Mariusz a Lunatic Soul felé fordult, és elkészített két albumot, melyek nyilatkozatai szerint egy olyan emberről szólnak, aki már feladta, és a bánat véglegesen eluralkodott az élete felett. A zenész ezeken a dalokon keresztül gyógyította magát, beléjük írta az őt kínzó sötétséget, szabadulni akart tőle, hogy ne vigye tovább magával a következő lemezekre. És pontosan ez volt az, ami az új Riverside-anyag érkezéséig foglalkoztatott. Vajon ennyi megpróbáltatás után mit jelent ma a Riverside név? Megmaradt-e annak aminek megismertük, vagy inkább lassan egy új Lunatic Soullá lényegül át?

A Riverside dalait mindig is a civilizációs magányra való reflektálásnak éltem meg, így szokatlan, de mindenképpen érdekes ötletnek tartottam azt, hogy a ’Wasteland’ elsősorban egy posztapokaliptikus jövőben játszódó történést mesél el. Hiszen míg a korábbi lemezekben a hatalmas metropoliszokba zsúfolódott, mégis elárvultan élő egyének belső vívódását láttuk, addig egy atomháború utáni világban a magány, az üresség és a pusztulás már nem csak bent létezik. Mariusz bevallottan nagy rajongója a témának, legyen az könyv, film vagy játék formában tálalva. Az ilyen formátumú történeteket általában a hatalmas tragédiát vagy katasztrófát átélt túlélők szemszögéből ismerjük meg, így a 'Wasteland' tulajdonképpen a tagokat ért veszteségélményt dolgozza fel az atomháború utáni világba helyezett koncepció köntösébe bújtatva. Ebben a kihalt világban a technológiai vívmányok nyújtotta kényelem és biztonság már a múlté, így a lemez mellőzi a korábban sűrűn használt elektronikát. Mariusz elképzelése szerint a magányosan kóborló vándornak talán csak egy kopott gitárja akad elhasználódott, rozsdás húrokkal. Így a zeneszerzéshez akusztikus gitárt használt, kiegészítve az egyik barátja által készített különleges hangszerrel, ami a „piccolobass” névre hallgat. Ez eredetileg egy basszusgitár, amin gitárhúrok vannak, és az esetek többségében úgy szól, mint egy elektromos gitár. Ezen a két hangszeren született tehát a dalok nagy része. Itt kapunk választ az egyik leglényegesebb kérdésre. Mivel a lemez akusztikus gitáron íródott, és ténylegesen rengeteg akusztikus betéttel találkozunk a dalokban, melyeket mind Mariusz játszott fel, nem okozott számára gondot a basszusgitár mellé a ritmusgitárosi feladatokat is magára vállalnia. A gitárszólókban pedig Mateusz Owczarek mellett az a Maciek Meller segédkezett, aki már az első Riverside-lemezen is besegített, és aki jelenleg is segíti a zenekart a koncertek során a gitárosi poszton.

A felvezető dalban Mariusz magányosan, ugyanakkor a tőle megszokott nyugodt hangon énekli a „What if it's not meant to be, what if someone has made a mistake” sorokat. A gyermekdalhoz fogható dallamhoz egy balladai, végtelenül baljós szöveg társul. A szuggesztívan ismétlődő sorok közt egyre erősödő elektronikus zaj és vonós kíséret tolja az egekbe a feszültséget, hogy a végén átadja helyét az Acid Rain horzsoló riffjeinek, melyek azonnal torkon ragadnak. Szinte látjuk magunk előtt az atomrobbanás során elpusztult városokról készült vágóképeket. Erre segít rá a torzított basszusgitár és az masszív dob, mely a Type O Negative-féle súlyos hangzást idézi meg. A dal felénél megváltásként érkeznek a 'Second Life Syndrome' legszebb pillanatait idéző gitárbetétek és basszusfutamok. Ekkorra már világos, hogy nem más ez, mint színtiszta Riverside. A kezdés különösen a ’Love, Fear And The Time Machine’ gyermeki bájának tükrében tűnhet erőteljesnek és sötétnek. Ezt ellensúlyozva a Vale Of Tears jóval lazábban indul, ám hamar őrült vágtatásba kezd és csak a végére csendesül el.

Az eddigi zaklatott változatosságot a Guardian Angel nyugalma töri meg. Mariusz a tőle megszokottól mélyebb regiszterben énekel. Ez a szinte elbeszélő, monologizáló stílus, teljesen új színfoltja az énekes eszköztárának, nem mellesleg sokkal inkább illik ehhez a visszafogott, szelíd dalhoz. Ez a nyugalom később még visszaköszön a River Down Below és az albumot záró The Night Before esetében is. A következő tétel, a Lament az albumot felvezető The Day After balladai és népies jegyeit viszi tovább, sőt magának a nyitótételnek is visszaköszön egy részlete. A szláv melódia atmoszféráját a Michal Jelonek által megszólaltatott új hangszerként megjelenő hegedű gazdagítja tovább, ami legalább olyan remek kifejezőeszköznek bizonyult mint, az 'Anno Domini High Definition' albumon használt szaxofon.

A majdnem 10 perces Struggle for Survival megint csak a 'Second Life Syndrome' progresszivitását örökíti tovább Michal Lapaj őrült szintetizátor futamaival, majd újra szembetaláljuk magunkat az albumot átlengő kontrasztossággal, és a dal a végére himnikus westernbe vált. Még mielőtt átadnánk magunkat a vadnyugati dallamoknak, újból a melankóliáé lesz a főszerep a River Down Below képében.

Ám végül mégis útra kelünk a nemrég megvillantott western világába, az album legizgalmasabb dalával. Az azonos nevet kapott Wasteland ugyanis mintha csak egy újkori Sergio Leone-film aláfestő zenéje volna Morricone mester és a Riverside együttműködésével. A lemezt a zongora és ének kettőse zárja: a 'The Night Before' úgy csendesíti el zaklatott elménket, akár egy édesanya a gyermekét, a neki énekelt altatóval.