Onslaught: VI
Sy Keeler - ének
Nige Rockett - gitár
Andy Rosser-Davies - gitár
Jeff Williams - basszusgitár
Michael Hourihan - dob
1. A New World Order
2. Chaos Is King
3. Fuel for My Fire
4. Children of the Sand
5. Slaughterize
6. 66'Fucking'6
7. Cruci-Fiction
8. Dead Man Walking
9. Enemy of My Enemy
Vérthrasherek szerint az Onslaught műfajának egyik legendás alakja. Mivel már nem vallom magam exkluzívan csak thrashért rajongó zenehallgatónak, én óvatosabb lennék az ilyen nagy szavakkal. Természetesen az angol banda gyakorlatilag megteremtette a – kvázi egyszemélyes – brit thrash metal színteret, arrafelé ritkaságnak számított ez a műfaj mindig is, ezért kalapemelés jár. Ugyan az angoloknak volt azért egy Xentrixük meg egy Acid Reignük, és 20 évvel később feltűnt az Evile, de ki tartja ezeket a bandákat korszakalkotónak? Az Onslaught sem alapbanda olyan értelemben, mint német és amerikai pályatársaik java, másrészt zenéjükre még a hőskorban sem lehetett rámondani, hogy na igen, itt ez az a bizonyos onslaughtos riffelés, vagy egy-egy jellegzetesen onslaughtos megoldás. De lássuk, milyen utat járt be a több mint 30 éve alakult kultikus angol brigád!
Az eredetileg hardcore punkot művelő banda a ’80-as évek első harmadában alakult Bristolban. Ám mire eljutottak az albumkészítésig, jelentősen keményedett a stílus is, így az első lemez venomos kapkodása már jelezte, hogy metalosabb vizek felé eveznek. Ez volt a ’Power from Hell’ – többek között olyan zenei megoldások is szerepeltek rajta, mint a Carl Orff-féle ’Carmina Burana’ egyik részlete, ami akkoriban kezdett elterjedni a metal színtéren (gondoljunk csak az akkortájt már javában szárnyait bontogató Pokolgépre). Ezek után következett az akkoriban legkeményebbnek számító Slayer, Dark Angel, Kreator trió vonalán mozgó ’The Force’, a legjobbjuk (1986-os, amely sokak szerint a műfaj legjobb éve volt). Mindezekért persze jár a dicséret, mivel ezt az említett titánok alapműveivel egyidőben hozták össze, az említett album meg egy kultklasszikus. Ha valamikor nagyon megérdemelték volna, hogy kitörjenek az undergroundból, az bizony 1986 volt. A hármas lemezzel (’In Search of Sanity’, 1989) bevettek egy heavy metal énekest a távozó sikoltómester Sy Keeler helyére, ő volt Steve Grimmett a Grim Reaperből, így a zene is jóval dallamosabb lett, stílusában egy ’Master’/’Justice’ korabeli Metallicához hasonlított. A lemez megbukott, mivel az emberek nem tudtak mit kezdeni a 12 perces Welcome to Dying-féle furcsaságokkal, még a címadó is több mint 7 percesre sikeredett, szóval nem éppen könnyű vagy slágeres a lemez, de egy-két bosszantó hibát leszámítva zeneileg nem vallott szégyent.
1991-ben földbe állt a banda, mivel a korszellem már nem kedvezett az underground angol thrash metalnak, és ez el is tartott még így egy ideig, egész pontosan 2004-ig, amikor a banda magja, Steve Grice dobos (azóta kilépett) és Nige Rockett gitáros újra összeálltak zenélni. Ennek eredménye az újkori thrashben megkerülhetetlen Exodus hatását markánsan magán viselő hangzásvilág lett. Visszatért Sy Keeler énekes is, így minden adott volt, hogy 2007-ben a ’Killing Peace’ jól sikerüljön. Nagyot is szólt a thrash undergroundban, még Temesvárra is eljutottak, amikor személyesen is találkoztam a zenekarral. Azóta kijött még egy koncertalbum, egy koncert-DVD meg egy újabb, szintén modernebb stílusban fogant lemez (’Sounds of Violence’), újabb Exodus hatásokkal (mily’ meglepő, ugye?).
Itt tartunk, és vár ránk a ’VI’ címre hallgató hatodik stúdiólemezük. Mit is lehetne róla írni? Világot már nem fog váltani ez a stílus, ahhoz túl regresszív még eme modern köntösben is, de jó dalokat mindig szívesen hallgat az ember, főleg akkor, ha még híve is a műfajnak. A ’VI’ szűk 40 perce nem is nyújt sok meglepetést, de üresjáratot sem. A Holy Moses főnök Andy Classen által kevert anyagba nem lehet belekötni, tisztán, erőteljesen szól minden, talán néhol túl metallicásan (Fuel for My Fire), itt most talán kevesebb az újkori Exodus. Lehet, hogy ez tudatosan alakult így. Sy Keeler énekes a legbiztosabb pontja a zenekarnak az alapító Rocketten kívül, bárhol felismerhető énekesünk hangszíne, de ugyanakkor jól illeszkedik ebbe a közegbe, a hangját kb. erre találták ki. Külön tetszik a lemezen, hogy a dobtémák nincsenek túljátszva, a riffek húznak, amikor kell, de lassulás is van elég, megfelelő az egyensúly a groove-ok és a csuklógyilkos, tempós thrash riffelés között. A fogósságra is odafigyeltek, az egyszerű refrének hatására egészen könnyen megjegyezhető a zene. Akad pár nagyon jó gitárszóló is, és a dallamérzék is a helyén van, látszik, hogy nem csak csépelni tudnak (Cruci-fiction).
Valahogy úgy hozza a szokásost ez a banda most is, hogy nincs egy csepp elégedetlenség-érzetem vagy „hallottam már” benyomásom sem. Pedig tényleg hallottam ezt már ezerszer, de a jó dalszerzés valahol mindig a jó elemek újrarakosgatásából áll, és ezt tudják ők is. A tempókat is bátran variálják a megszokott határokon belül, nem fullad unalomba a lemez, a tipikusabb thrash zúzdák pedig sebességben hozzák azt, amiért a legtöbb hithű thrasher vadulni szokott (pl. Slaughterize, Enemy of My Enemy – ez utóbbi egy Overkill lemezzáró is lehetne). A jellegzetes szövegvilággal nem újítanak a bandán belül sem, elég csak a másodikként kiszivárgó 66 Fuckin’ 6 soraira gondolni, de felidézhetjük azt is, hogy „killing is my aim in life” (Slaughterize). Ebben a műfajban relatív kevés banda mutatott fel szövegileg igazán érdekes dolgokat, így nem is Onslaughtéknál kell a szociális problémák, vagy a környezetvédelmi és filozófiai kérdések megoldását keresgélni. Én azt mondom mégis, úgy jó ez, ahogy van!
A dalok abból építkeznek, amiből az odaverős thrash szerzeményeknek kell: még Pleasure to Kill módra, nagyon rövid kreatoros akusztikus intró is van (bár itt hegedűt is hallok!). Egy-két további érdekesség is felbukkan: keleties hangulatelemekkel vezetik fel az újkori Kreatorhoz hasonló dallamokkal operáló Children of the Sandet, amelynek groove-os kiállása az énekkel együtt olyan, mintha a Lamb of God írta volna (egyébként ilyesmi áll a Dead Man Walking stílusára is, bár az gyorsabb némileg, és egy kis death metalos hatás is érezhető benne).
A ’VI’ az Onslaught előző két lemeze által kikövezett utat folytatja, de némileg le is tér a kitaposott ösvényről. Úgy lett ez a lemez old school, hogy van benne néhány modern elem is, ráadásul a hangzás is megfelel a mai kor követelményeinek. A játékidő is a thrash metal hőskorát idézi, tehát pumacipőt, farmernadrágot és -mellényt fel, utóbbira rábiggyeszteni az Onslaught felvarrót, és már mehet is a szobában a léggitárparti!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2454 olvasás
12 hozzászólás "Onslaught: VI"
1. Nagyon jó album, meg is
Nagyon jó album, meg is lepődtem, hiszen eddig nem kedveltem különösebben a bandát. Az előző lemez sem igazán jött be, ez viszont gyorsan megtetszett. Az idei Sodomot lazán előzi, nagyjából az Annihilatorrel van egy szinten, viszont az év nagy dobása szerintem a Death Angel lemez lesz. :D
2. szerintem kiraly lemez lett,
szerintem kiraly lemez lett, a Killing Peace jobban bejon, de a Sounds of Violence-nel picivel mintha jobb lenne...amugy a 2008as koron en nem Temesvaron, hanem Kolozsvaron neztem meg oket, ideje lenne oket ujra meglesni, tavaly sajna kimaradt...
3. Csak annyit tennék hozzá,
Csak annyit tennék hozzá, hogy friss thrash lemezt én ennyiszer - leszámítva talán a Testamentet és Exodust - nem tudom mikor hallgattam meg utoljára. Örülök, hogy a szerzők nem olvassák, de olyan gyönyörűen funkcionál, mint egy slágeres témával telepakolt melodic rock/AOR lemez :)
4. Nálam az új Violator váltott
Nálam az új Violator váltott ki ilyen hatást (próbáld ki!). Vagy bandán belül maradva, a Killing Peace 2007-ben.
5. Violatort lemez nagy részét
Violatort lemez nagy részét megfüleltem. Nem rossz, de nekem sok a 'kapkodós' téma - a nóták jelentős része egy örlés - ami persze minőségi örlés, de nekem már sok. Az énekes is nagyon old school trash torok, ha értesz :)
Az új Onslaught-ban pont az tetszik, hogy - furán hangzik thrash bandáknál - produkciós szempontból kihozták a maximumot a zenéből: thrashez képest a végletekig kidolgozott nóták (sok betéttel, intróval, néhol bizony szintikkel/hangmintákkal, ahogy hallom, vokálokkal stb. A Children of the Sand pl. mekkora nóta már azzal a refrénnel és vokáltémával, te jó ég! Nagyon teszik, hogy a komplexitás mellé nem pörögtek túl; jellemző módon a Chaos is King az egyetlen nóta, ami nem igazán jön be és ha megnézed, akkor az a leginkább 'kapkodós thrash'. Ha végig ez az gyors örlés menne, akkor jó hangzás ide, vagy oda, nem jönne be ennyire. De ez a lemez tele van már-már groove metal bandákhoz illő brutálisan jó riffekre épülő nótákkal. Elég nyers és agresszív ahhoz, hogy simán thrashnak lehessen hívni, de tulajdonképpen a határokig megy a dallamokkal és thrash bandákhoz képest az ének is kifejezetten dallamos. Meg kell mondjam, hogy az eddig hallott Death Angel számomra az ének miatt vérzik el egy kicsit... meg ott is rengeteg örlés van bele világba.
6. elgépelésekért bocs
elgépelésekért bocs
7. értem, de nekem a cséplős
értem, de nekem a cséplős thrash híveként jobban üt a Violator egyik csúcslemeze, mint az Onslaught egyik nemcsúcs lemeze. Szóval na, aki Municipal Waste-re vagy Vio-lence-re esküszik, annak tetszeni fog a Violator is. Van igazad, nem mondom. De ha úgy kezeljük, hogy thrash és thrash egyenlő mint hangzásvilág, akkor az alstíluson belül az nagyobbat üt, mint ez szerintem.
8. Nyilván ízlés dolga, persze.
Nyilván ízlés dolga, persze. Nehéz ezt jól megfogalmazni, úgy látszik, hogy számomra a "fogósság" (vagy mi) még itt is számít.
A friss Death Angel is jó, meghallgattam egyben a 3 nótát és egész fasza, most az ének is jobban bejön. Az Onslaught-féle hozzáállás mégis jobban tetszik a fent leírt okok miatt. De tökmindegy egyébként, mert ez tényleg ízlés dolga. :)
9. Csatlakozok...
Csatlakozok,az év idáig leghallgathatóbb,minőségi thrash lemeze az új Sodom mellett.Igaz még jön a Death Angel is :)
10. Nekem is nagyon tetszik a
Nekem is nagyon tetszik a lemez,és az év egyik legértékesebb thrash alkotásának vélem,ahogy már ezt múltkor is írtam!Külön megköszönöm Equinox-nak a zenekar munkásságát felölelő írásáért,és azt hogy megemlítette a "The Force" albumot,mert az nekem egy kedves ajándék is volt,és a mai napig az!A barátnőmtől kaptam bakelitben '86 ban a szülinapomra.Az összekuporgatott pénzéből vette meg nekem.Akkoriban 2500-3000 ft volt a fizetés,és ez a lemez 600 ft-ba került!Egy évre rá persze elvettem feleségül,és ma vagyunk 26 éves házasok,de az is érdekes,hogy nem szereti a metal-t!:D:D:D
11. Kösz az elismerést, mester!
Kösz az elismerést, mester! Én egyébként '86-ban születtem! :) Sok boldogat nektek! :D Fel is teszed a Force-ot ma?
12. Köszönöm!Már délelőtt a
Köszönöm!Már délelőtt a melóhelyen ment cd-n!:):):)Most a Parasite Inc-Function Or Perish-t fülezem,de már kezd zúgni a fejem,mert napi 8-10 óra rockzene hallgatás már engem is megvisel!Vénülök vazz...:D:D:D Szép estét!