Satan's Host: By The Hands Of The Devil

Beszűkült power metalosként mindig csúnyán a markomba röhögtem, ha nagy ritkán előkerült valahonnan egy black metal banda, vagy egy olyan, amely a Sátán szolgálatába állította magát. Ez az ellenérzés az idő előrehaladtával egyre csökkent, és rövid időn belül ez már a második sátánimádó lemez (az első a Portrait nagyon hosszú című kettes albuma volt), amely a kezeim közé kerül, ráadásul még tetszik is!

A tetszés mondjuk azért jelen esetben nem is olyan nagy csoda, hiszen akad a ’By The Hands Of The Devil’-en power metal bőven: a srácok kutyulják a feketemetalt a powerrel meg egy kis thrash-el, így kijön egy technikás, dallamos, de igencsak pokolszagú album. No, de nézzünk már utána, hogy kik is ezek az arcok! Nem ma kezdték, így egészen 1986-ig kell visszamenni az időben, hogy megtaláljuk első lemezüket, a király és sokat mondó című ’Metal From Hell’-t. A zenekar agyát szellemesen Patrick Evilnek hívják, aki Leviathan Thisiren énekessel kiegészülve vetette oda a 25 évvel megjelent debütalbumot az ördög patái elé. Leviathan polgári neve Harry Conklin, aki megfordult már egy-két nem éppen kiscserkésznek számító zenekarban, így például a Riotban és a Jag Panzer-ben. Utóbbi ugye nemrég oszlott fel, de Harry amúgy is ide-oda mozgott, és nagy energiákat fektetett Titan Force nevű formációjába is, amelyet az imént említett Satan’s Host debütlemez után alapított meg.

A sok álnév és zenekar miatt szinte már skizofrénnek ható énekes kilépése után egy ideig befagyott a Pokol, ugyanis 14 évig csend volt a Sátán háza táján. Az évezred fordulóján aztán újjáalakultak, de hiába lett volna kézenfekvő Harry visszahívása, végül Eli Elixir énekes mellett döntöttek. Hálátlan sors ez néha, sokan nem is kultiválták a vele készült albumokat, és minden bizonnyal nem egy-ketten imádkoztak (már ha Satan’s Host rajongók csinálnak ilyet) azért, hogy Conklin visszatérjen. No, hát itt van, és jellegzetes hangja az album egyik húzóereje. Persze igazságtalan lenne csak őt kiemelni, hiszen Patrick Evil gitáros is remek zenész, nem beszélve az eszementen püfölő Evil Hobbitról (Anthony Lopez). Előbbi mind dallamosságban, mind keménységben igényes témákat hoz: leegyszerűsítve fogja a tradicionálisabb megközelítésű metalt és ráhúzza ezt a sátáni hangulatot. Utóbbi pedig valóban úgy vágtáz, mintha az élete múlna rajta, élmény hallgatni, és ezt annak ellenére mondom, hogy nálam a dobjáték nem szokott központi helyet elfoglalni zenehallgatás közben. Itt azonban lehetetlen nem figyelni rá, olyan élettel teli, izgalmas témái vannak.

Az elején már elkezdtem a csúfolódást picit, ugyanis ez a sátános dolog sokak szemében elég megmosolyogtató szokott lenni. A merítési terület sem túl széles, a „Satan, blood, fire, dark” szavakra simán lehetne ivós játékokat játszani, garantált jókedvre derüléssel. Ennek ellenére azért viszonylag összetett és igényes szövegekkel van dolgunk, amelyek Patrick Evil tollából származnak. Conklin elmondása szerint ő maga inkább csak kivitelező, igazából Patrick az, aki ezt az egész atmoszférát megteremtette, és jobban bele van ásódva a túlvilág dolgaiba.

A korong végén található egy érdekes feldolgozás, a Satan’s Host visszanyúlt a Beatleshez, és átgyúrta a Norwegian Woodot. Nekem annyira nem jött be, pedig Conklin eszméletlenül alakít benne (jobban mondva: ebben is).