.jpg)
Poisonblack: Drive
Tarmo Kanerva - Drums
Ville Laihiala - Guitars/Vocals
Marco Sneck - Keyboards
Antti Remes - Bass
01. Piston Head
02. Mercury Falling
03. A Good Day For The Crows
04. Maggot Song
05. From Now-Here to Nowhere
06. Sycophant
07. The Dead-End Stream
08. Futile Man
09. Scars
10. Driftwood
Jól pofára lehet esni manapság az ilyesfajta zsigeri rockzenével, amiben nincsen különösebb csiri-biri, barbatrükk, csak a hagyományos rock hangszerek és attitűd, legalábbis, ha nem csináltad meg a szerencsédet még a kilencvenes években. Akkoriban, amikor a külsőségekben utazó, látványos, és/vagy különösebb mondanivaló nélküli, pusztán szórakoztatni vágyó irányzatok a vér-ciki kategóriába tartoztak, éppenséggel az ilyen groove-os, tökös riffekekben utazó, a gyökereiket a ’60-as, ’70-es években megtaláló zenekarokban (mint például a 'Deliverance/Wiseblood' korszakos C. O. C.) látták sokan a válságból kivezető utat – beleértve a lemezkiadókat és az MTV-t is. Máskülönben egy Monster Magnet, Type O’Negative, Trouble, de még a Soundgarden és az A. I. C. is úgy ragadt volna meg az undergroundban, mint a sicc.
Manapság viszont, amikor újra lehet bombasztikus sárkány-metallal sikereket aratni és nem szalad fel a szemöldök a cicanadrágba, vagy akár a köcsögdudát ráncigáló, szőrmébe-csuhába öltözött zenészek láttán sem, ugyan kinek kell egy hagyományos, konszolidált (hadd ne mondjam, unalmas) rockzenekar? Nem túl sok mindenkinek, ezt a Poisonblacknél talán kevesen tudják jobban, de Laihialát ez úgy látszik nem érdekli, csinálja azt töretlenül, amihez a leginkább ért – érzelmes, értelmes kemény muzsikát. A korszellemhez alkalmazkodás kényszere azért csekély mértékben megfigyelhető, mert ezúttal egy rövidebb, pörgősebb, „bulizósabb” albumot tettek le az asztalra, mint a legutóbb. Ha már Danko Jonesnak bejött, hátha...
Megijedni azért nem kell, nem távolodtak a rájuk jellemző hangzástól/megoldásoktól, sőt, mondhatnám nyugodtan azt is, mindent riffet, dallamot hallottunk már tőlük, ami itt szerepel, de az összbenyomás mégis határozottan pozitívabb (kevésbé depresszív, kevésbé sötét), mint eddig. Részben azért, mert a kilencvenes évek Metallicáját idéző számok (pl. A Good Day For The Crows, Futile Man) felé kerekedtek (mennyiségben legalábbis) a szinte már punkosan lendületes nóták (például mindjárt a nyitó Piston Head, de a klipes Mercury Falling nyomokban a bulimetal D. A. D.-t idéző hangulata és gitártémái is elég beszédesek). Vagy ott van a Sychopat, ami már-már motörheadesen egyszerű heavy rock ‘n’ roll, természeten egy jellegzetes Laihiala refrénnel. Az album második felén azért előkerül Ville lírai, elmélkedős oldala is (ilyenek nélkül Poisonblack album nincs is), de szerintem ezúttal még ezek a témák (From Now-here to Nowhere, Scars) sem olyan súlyosak, kilátástalanságot sugallóak, mint korábban.
Ez egy igen jó kis korong! Ha a lemez második felén nem lenne néhány laposabb megoldás, menne rá a nyolcas. Így is bőven ajánlatos minden jó ízlésű rocker-fiának, ez bömböljön a kocsiban egész nyáron, ne valami nyálas glam banda! Warrant, Poison, Van Halen újjáalakulás ide, vagy oda, tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy 2011-ben nem ugyanarra bulizol, mint ’89-ben!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 3080 olvasás
.jpg)
15 hozzászólás "Poisonblack: Drive"
1. Nincs értelme hasonlítgatni a
Nincs értelme hasonlítgatni a Sentenced-el az biztos. Az nekem sokkal jobban tetszik, ez valahogy nekem elég monoton, meg ilyen darálás az egész. Bár ez is olyan dolog, hogy kinek mi tetszik ez biztos ennek a stílusnak a lényege. Ville hangja meg szerintem szépen lassan kopik, hallatszik a masszív piálás rajta.
Azért a Sentenced nekem nagyon hiányzik, kár, hogy beleálltak a földbe..
2. Megjelenés óta ezt hallgatom.
Megjelenés óta ezt hallgatom. Tényleg a második fele lapos, de mindezzel együtt nagyot üt a lemez!
3. Én 18 évesen sokkal inkább
Én 18 évesen sokkal inkább bulizok Warrant, Poison, Mötley Crüera... Ezek a zenék tartósak, és ezerszer ütősebbek ;)
4. Még fiatal vagy,
nálad megbocsátható, végig kell járnod a zenei ízlésed fejlődésének kötelező stációit ;-)
5. Szerintem felesleges
Szerintem felesleges belemenni stílusok közötti összehasonlítgatásokba, illetve nem is hogy felesleges, hanem konkrétan hülyeség. Én például sokféle stációt végigjárva, az általad nyálasnak nevezett glamm, és egyéb hard rock-heavy metal bandáknál álltam meg, már jó ideje, és asszem ez már nem változik. De ha már te így belekezdtél, én is had menjek le erre a szintre, névtelen, arctalan senki létemre több jogosultságom is van talán mint hivatalos cikkíróként . A Poisont, és Van Halent emlegeted? Szerintem az előbbi legalább van olyan technikás, énekben szerintem veri, és riffekben is otthagyja az általad istenített zenekart. Van Halen-nel meg szerintem össze se hasonlítsuk.
Nos az általam említett bandáknak egész diszkográfiáját ismerem, a Poisonblack-nek meg csak szemezgettem a dalai közül. De azok alapján arra a következtetésre jutottam, hogy nem éppen riff alapúak a dalaik, vagy ha igen, azok se nagy pukkanások. De nincs ezzel semmi gond, mert a dalok jók, és jól pakolják össze az akkordokat. Az énekben nincsenek giga melódiák, és a vokálokra se helyeztek túl nagy hangsúlyt, konkrétan nincs. Ezzel sincs gond, mert a művészi erő, illetve a tartalom sokszor könnyebben átjön az egyszerűbb dallamformálásokon. Elismerem, hogy jó, mert tényleg az. De ha igazán ütős, és dögös zenét akarok hallgatni, akkor szerintem abban a "glamm" inkább ott van. Nem véletlen, hogy a legnagyobbnak tartott torkok, és gitárhősök nagy része a Hard-Heavy vonalon mozog, aminek része a glamm-nak titulált stílus. De ennek a Poisonblack-nek szerintem nem is ez a célja, egyszerűen csak zsigerből hozzák az egyébként jó dalokat. Ezért sem értem, mi a fenének kellett idekeverni, és lehúzni egy teljesen más műfajt, ami teljesen másról szól.
6. Kedves Metalheart,
a többiek úgy látszik értették az enyhe cinizmust az eredeti cikkben és a smiley-kkal megtűzdelt hsz-ben is, de akkor hadd mondjam el neked is: a kedvenceim lemezeim között jó néhány glam/sleeze banda van, pl. korai Twisted és Mötley lemezek, Van Halen, Europe, régi Jovi, G'nR, stb., szóval semmi bajom a stílussal úgy álltalában.
Viccesen arra próbáltam meg felhívni a figyelmet, hogy valamilyen szinten azért csak gáz, hogy 15 éve egyetlen értelmes zenei megmozdulást nem produkáló zenekarok énekesének/tagjainak százhetvenedik drogos botránya nagyobb érdeklődésre tart számot (csak azért, mert annak idején az MTV sztárt csinált belőlük), mint az olyan bandáké, akik mindeközben 5-6 fasza lemezt kiadtak, ráadásul vették a fáradságot és megpróbáltak valamit hozzátenni a történethez, kicsit más oldalról közelítve a rockzenéhez.
Hátha így azokhoz is eljut az üzenet, akik a múltban élnek...
Te legalább meghallgattad, sirály! Már megérte :D
7. Ja.....akkor :) :)
Ja.....akkor :) :) :)
Elnézést a gyenge humorérzékemért. :)
8. tetszik!
Tetszik, mind a kritika, mind a lemez!
Mekkora kedvenc volt a Sentenced, baromira hiányzik, de a Poisonblack bármekkora király lemezeket szállít le, soha nem lesz olyan, mint Ville előző bandája.
Attól független talán az eddigi legkevésbé depresszív anyagot rakta le a PB, érdemes lefülelni mindenkinek, élvezetes a cucc.
nekem 8/10
9. vidámabb, mint az előző
vidámabb, mint az előző lemezük, és nekem jobban is tetszik.
A Sin-atra kritika nem található.
10. igen, köszi
valami gubanc van, dolgozunk rajta....
11. igazán kitalálhatanának már
igazán kitalálhatanának már vmi más történetet is a videókhoz mint állandóan a sárga meg barna hajú picsa harcát :(
12. :)
talán igaz, de hidd el, pasik számára ez megunhatatlan téma... :))))
13. elhiszem de a nőneműekre is
elhiszem de a nőneműekre is gondolhatnának néha napján...
14. nekik gyúrta ki
a felsőtestét Ville :))
15. így van! igen jó neki a
így van! igen jó neki a felsőteste (is). lehet hogy még nem szólt neki senki? :)